|
Egy megtörtént esetet szeretnék elmesélni neked, mesém afféle "álruhás királyfis" történet.
Hideg reggelre ébredtek 2007. január 12-én pénteken az USA fővárosában. A L'Enfant Plaza
Washington D.C. egyik legforgalmasabb pontja. A metrómegálló
kijáratánál 7 óra 51 perckor megállt a szemeteskuka mellett egy
fehérbőrű férfi egyszerű farmerben, hosszúujjú pólóban, baseball
sapkával a fején. Elővette hegedűjét, majd egymás után hat Bach darabot
játszott összesen 43 percen keresztül. Ez alatt az idő alatt 1097
fordult meg az állomáson. A reggeli csúcsforgalomban legtöbben a
munkahelyükre igyekeztek, sokan közülük valamelyik közeli
kormányhivatalba.
Három perc múlva egy középkorú férfi észrevette a zenészt. Lelassított,
és egy pillanatra tétován meg is állt előtte, majd hirtelen
tovasietett. Egy perccel később a hegedűs megkapta az első
egydollárosát, egy nő dobta bele a hegedűtokba anélkül, hogy megállt
volna. Néhány perccel később valaki a falhoz támaszkodva kezdte el a
zenét hallgatni, de kis idő múlva az órájára nézett, és sietősen
távozott.
Legjobban egy 3 éves kisfiú figyelt fel a zenére. Anyukája kézen fogva
vezette, de a fiú megállt a hegedűst nézni. Nemsokára az anyuka
továbbhúzta, de a kisfiú közben végestelen végig hátrafelé kukucskált,
amíg csak látta és hallotta őt. Ugyanez más gyerekekkel is megtörtént,
de kivétel nélkül mindegyik szülő továbbvezette őket.
A 43 perces előadás alatt összesen csak 7 ember állt meg legalább egy percre zenét hallgatni. Nagyjából 20-an adtak pénzt, de kivétel nélkül mindegyik úgy, hogy közben le sem lassítottak. Összesen 32 dollár gyűlt össze. Amikor vége lett a zenének, és el- csendesedett az
állomás, senki nem vette észre a változást. Senki sem tapsolt, senki
sem gratulált.
A járókelők nem tudták, hogy a világ egyik leghíresebb hegedűművésze, Joshua Bell játszotta a zenetörténelem legnehezebb és legszebb darabjait 3.5 millió dollárt érő, 1713-ban készült eredeti Stradivari-ján.
Három nappal a metróállomásbeli előadás előtt egy teltházas bostoni
színházban lépett fel, ahol a jegyek a gyengébb helyekre átlagosan 100
dollárba kerültek. Az aluljáróban a művész ígéretéhez híven tudása
legjavát adta: óriási lelkesedéssel, teljes beleéléssel játszott.
Összesen 27-en adtak pénzt, vagyis 1070-en siettek tovább, sokan egy pillantást se vetve rá.
- A
koncert-teremben kiborulok, ha valaki köhög, vagy megszólal egy mobil.
Itt már annak is örültem, ha valaki rámnézett, és rendkívül hálás
voltam ha valaki már egy dollárost dobott nekem, és nem csak aprót - mondta az a tehetség, akinek egyetlen percnyi játéka akár 1000 dollárt is hozhat.
Feketék,
fehérek, ázsiaiak, fiatalok és öregek, férfiak és nők, mind egyformán
viselkedtek. Egyetlenegy demográfiai csoportot lehet csak kiemelni: a gyerekek
kivétel nélkül mindannyian megpróbáltak megállni és hallgatni a zenét,
de a szülők kivétel nélkül minden alkalommal továbbvonszolták őket.
Ez egy igaz történet! Joshua Bell álruhás metróbeli fellépését szociológiai kísérletként a Washington Post szervezte. Azt vizsgálták, hogy egy
hétköznapi környezetben, egy alkalmatlan időpontban vajon felismerjük-e
a szépséget, megállunk-e hogy befogadjuk, és értékeljük-e a
tehetséget egy váratlan helyzetben.
A kísérlet eredményének egyik lehetséges következtetése: ha
nincs időnk arra, hogy megálljunk és hallgassuk a világ egyik legjobb
zenészét a zenetörténelem legvir- tuózabb darabjait játszani, vajon mi
minden más mellett megyünk el észrevétlenül ugyanígy nap mint nap?!
Belenézhetsz a videóba is a teljes cikk eredetijénél:
http://www.washingtonpost.com/wp-dyn/content/article/2007/04/04/AR2007040401721.html
Tudom, most arra gondolsz, hogy talán az az üzleti lehetőség is, amit
ez az oldal kínál neked, olyasmi, ami mellett HIBA lenne elmenned.
Igazad van, szerintem is ez a helyzet! :-)
Járj nyitott szemmel (és füllel), és vedd észre azokat az ígéretes lehetőségeket,
amiket az Élet kínál neked, s amik után vágyakozol, csak éppen nem sejtheted,
hogy milyen formában hozza eléd a Sorsod!
Gondolkodj el ezen kérlek, s ha úgy érzed, hogy lehet ebben valami igazság,
legjobban teszed, ha alaposabban is belenézel ebbe az üzleti ajánlatba,
hátha elkerülte valami fontos kis apróság a figyelmedet.
Például az, hogy ez lehet a legjobb megoldás problémáid megoldására. Hm?!
További üzleti információt itt találsz!
|